Hermann Ottó utcai gázrobbanás rekonstrukció
2019. október 09-én Szekszárdon a Hermann O. utca 1-7. szám alatti 4 szintes társasház 5.számú lépcsőház magasföldszinti lakásában nagy erejű gázrobbanás történt. A robbanásban öt ember sérült meg, három fő súlyos, két fő könnyebb sérüléseket szenvedett. Az épület körül mindet beterített a szétrepülő törmelék és az üvegszilánk darabok, sok környező épületben is kisebb károk keletkeztek.
A robbanás következtében a 3-as és az 5-ös számú lépcsőház húsz lakása vált lakhatatlanná a helyszíni statikus vizsgálatok alapján.
Cégünk vállalta a robbanást követő veszélyelhárítási és statikai megerősítési munkák elvégzését.
Az első és a legfontosabb feladat az épület stabilizálása volt. A robbanás helyén lévő magasföldszint alatti és feletti födémszakaszok a nagy nyomásnak köszönhetően a leszakadás határára kerültek. Félő volt, hogy a födémek leszakadása estén a mindössze 30 cm-es üreges téglából készült főfalak bebuknak, és az épület középső része emiatt összedől. A veszélyelhárítási munkákat ennek megfelelően az épület főfalainak megtámasztásával, és az épen maradt födémszakaszok aládúcolásával kezdtük meg. A megtámasztásokhoz és dúcolásokhoz 14 tonna ideiglenesen elhelyezett acélszerkezetet építettünk be az épületbe.
Ezt követően kezdődhetett meg az épületben lévő több száz köbméter törmelék és szemét eltakarítása kézi erővel.
A lenehezebb és legveszélyesebb munkafolyamat a sérült födémszakaszok aládúcolása és elbontása volt. Az előregyártott födémpanelkebő készült sérült födémrészek a robbanás következtében nagy mértékű alakváltozás miatt a leszakadás határára kerültek, ezért a hagyományos alátámasztási módokat nem lehetet alkalmazni. Statikus szakértővel közösen egy teljesen új technológia mellett döntöttünk. A sérült födémek alatti helyiségeket kétkomponensű szigetelő habbal töltöttük fel. Ennek az volt az előnye, hogy a hab bejuttatása során nem kellett a dolgozókat beküldeni a sérült födémrészek alá, valamint a megszilárduló hab tökéletesen fel tudta venni a deformálódott födémek alakját. Összesen több mint száz köbméter habot juttatunk be a kétszintre. A hab pár napos szilárdulást követően kezdődhetett meg a födémek elbontása a felső szintről indulva lefelé. A födémpaneleket 800 mm átmérőjű nagy teljesítményű vágótárcsás berendezéssel 50 cm-es darabokra szeleteltük fel, majd a lépcsőházban elhelyezett felvonó berendezés segítségével juttattuk ki az épületből. Az alátámasztásra használt szigetelőhab szintén tömbökre vágva kerültek elbontásra.
A födémek elbontása után kezdhettük meg az újraépítését a sérül épületrészeknek az időközben elkészült statikai tervek alapján. Alapozásként a mélyföldszinti részen monolit vasbeton gerendarács alapok készültek szakaszos kivitelezéssel, a mélyföldszinti falakba beültetve. Mivel az új födémek beültetése nem volt lehetséges a meglévő főfalakba, ezért a meglévő főfalak elé 15 cm vastagságú monolit vasbeton előtétfalak készültek. Ezekre fekszenek fel az ú 18 cm vastagságú monolit vasbeton födémek.
A munkák megkezdését követően az épületben geodéziai mérőpontokat telepítettünk. Ezek segítségével a kivitelezési munkák során folyamatosan nyomon tudtuk követni az épület vízszintes és függőleges elmozdulásait. A helyreállítás befejezését követő utolsó ellenőrző mérések során nem volt kimutatható elmozdulás az épületben.